Milburn lak

Mikor Meredis kimondja a nagy dolgot, hogy mi lesz szombaton, iszonyatosan ledöbben. lehetlennek találja, hogy már majd egy hónapja ismerje a mellette fekvő kisasszonykát. És mégis, ez így van. És a lehető legfurcsább dolog számára pedig az, hogy ennyire meg is kedvelte így, ilyen hirtelenjében. Hiszen vannak olyanok, akiket ki nem állhat, pedig évek óta ismeri őket és nagyon kedves teremtések. Ezen elmélkedve Jonathan kissé magába borul, de hamarosan visszatér a jelenbe.
- Úgy gondolom, hogy ha nem is nyered meg, igazán szép teljesítményt fogsz nyújtani. Én meg, én meg mindegy vagyok. -mondjuk igazából nem mindegy, mivel a vörös a születése ótra jóformán erre a versenyre készül, de az most mellékes, jelen esetben.

Mikor meredis elkezdi mondani, hogy nem megnyeri, hanem megnyerik, Jonathanba hirtelen beleáll valami. Na persze nem szószerint, hanem úgy a leke tájékán döfi meg valami. Szóval inkább beleharap alsóajkába és elnáz a másik irányba, és úgy hallgatja a lányt. S mire visszafordul, már csak le tu rá tekinteni. A dús, izgató fekete hajára, a pisze orrára és a csodálatos, telt ajkaira. és hát akkor nem bírja tovább. Kicsit oldalra fordul, majd lehajol és száját a lányénak nyomja, finoman, mégis egészen hevesen. Kezét, ami eddig a hsaán pihent, a hajára rakja és elkezdi simogatni, miközben picit mozgatja is az azt a a szercét, ami összeér a lány ugyanolyanjával. Lehet, hogy ez volt élete legrosszabb húzása, de legalább ösztönből cselekedett, ahogyan mindig is tanította neki a nagybátyja, hogy kéne.

Ahogy Meredis elfekszik, jonathan fokozatosan hajol fölé, mígnem teljesen felülről nem látja őt. Így simogatja továbbra is a haja tetejét, és csókolja száját, mígnem jön a kisebbfajta bekattanás és hirtelenjében elhúzódik vissza, abba a pozícióba, ahol eddig ül. Egy pár másodpercre némán, elhűlve, majd ezer érzelemmel kavargó arccal. Végül lassan szólásra nyitja a száját.
- Jobb lesz, ha most alszunk, sajnálom. Holnap korán kelünk, hiszen haza kell vigyelek. -magyarázza, miközben feláll és alváshoz készíti elő a terepet az egyik oldalon. Furcsa, hogy alapból két személyre van neki ágyazva, dehát így szokta meg.

Megkapják hamarosan az asztalkát, ráadásnak a kis behatásnak köszönhetően az egyik legmeghitteb, leg eldugottabb, legszebb asztalkát. Szóval itt megvacsorázgatnak, elvannak, a vörös a vele szemben ülő minden egyes kivánságát csak lesi, aztén felállnak, a férfiúcska fizet, majd távoznak olyan sebtiben, ahogyan megérkeztek a helyszínre, szívesen viszontlátás kívánságok gyűrűjében. Az étteremtől viszont nem hamar érnek haza, hiszen a lehető legjobban eltávololdtak a Milburn laktól. Míg mennek hazafele, a páros hímnemű tagja elég furcsának ható kívánsággal áll elő.
- Kérlek, vedd le a cipőd, mire hazamegyünk.-és akkor ennyiben is hagyja a dolgot. S mivel a lány biztosan megcsinálja, csak kiapttan a kocsiból a lakás előtt, s ölbe kapja. Na ezért kellett vetkőznie, hogy ezzel már ne legyen gond. Ahogy belép az otthonába, ő is lerúgja lábfedőit, s már megy is be a hálóba, ahol lerakja a lány az ágyra és fölé támaszkodik.

Minden egyszerűn fenomenális. A csók, Meredis puha kezének érintése. CSak éppen a kérdésen botránkozik meg egy pillanatra a vörös ifjú. Vagyis nem megbotránkozik, csak kicsit rosszul érinti őt az adott pillanatban. Mindenestere a lánynak meg kell kapnia az őszinte választ.
- Holnapra szól a jegyem, legkésőbb holnap után használhatom fel.- na persze ez a dolog neki sem tetszik, dehát nem igazán tud vele mit tenni. Legördül a fekete hajú fölül és szépen felül. Hétul támaszkodik tenyerein és plafont nézi. Valamiért tökéletesen borzalmasan érzi magát, csak reménykedik benne, hogy nagyon ideiglenes a dolog.

Hogy visszajön-e még? Jonathan erre a kérdésére nagyon elhúzza a száját, a keserű érzés csak nő a bensőjében. de hát megint csak az igazat...
- Hát. Mindenem Birminghambe köt. A munkám, a családom, a barátaim. A múltam.- Na ez, így egészen rosznak is hangozhat. Jonathan lenéz a lányra, aki jeéenleg ott van a közelében. Nézi egy darabig, majd közel hajol hozzá, és ki nem bírva a dolgot, elkapja egy gyors csókra.
- De most nem a múlt van, most jel n vagy. S azt hiszem, a jelenem az te vagy. Visszajövök, amikor csak tehetem, de te is jössz hozzám majd.

Ahogy Meredis egymagasságba kerül vele, a vörös ifjú kinyújtja felé a karjét, hogy megsimiíthassa a puha arcát egy pillanatra. Aztán hátradől az ágyon.- Nagy meglepetésre nyertünk. És igazság szerint, amit nem mondtak el, hogy a New Orleansi jegyet egy külön nyertes kapta volna, akit a páros vagy az egyéni nyertes közül választanak ki. De mivel mi voltunk azok, nem volt értelme külön bejelenteni.- mondja kissé vidáman, ezzel is arra utalva, hogy milyen csodálatosak. Majd jutalomként még megsimogatja a sajét pocakját.

Hát, nem Jonathan sem gondolta volna, hogy így lesz. Az tény, hogy vágyott rá, iszonyatosan, de az már ms kérdés. New orleansra pedig csak mosolyog.
- Ott még én sem jártam. De azon kívül ezer meg egy helyen léptem fel, és kísértem kisebb koromban apát fellépni.- na, ebből érezhető, hogy Jonathan apja is zenész, vagy legalábbis fellépő művészember.
- De majd most meg fogod nézni. Szereted te a cirkuszt?- Teszi hirtelenjében a teljesen nem oda illő kérdését, dehát ez most agy jött, Miköz7ben a válaszra vár, simogatja kicsit a lány karját.

Mintha Meredis most olyan idős lenne, és tele lenne egetrengető nagy gondokkal...Peresze Jonatan ezt nem tudhatja. Na de mikor a cirkusos kérdésre választ kap, kicsit elkenődik. Remélte, hogy a kisasszony igenis nagyon szereti azt a csodát.
- Kár, hogy csak végülis. Végülis akkor mindegy is.- na igen, mindegy is, ez egy rossz kör volt, dehát majd legközelebb.
- A jegyeink két hétre szólnak. Nem fogsz addig hiányozni otthonról?

Igaz kisit tényleg magyarázkodásgyanús a dolog, dehát mit számít az ilyenkor? Jonathan szeme felcsillan a nagy örömben, hogy mégis egy cirkusszerető emberre lelt és elmondja a nagy tervet.
- Két hét az jó sok idő, de egy programunk már van. Cirkusba fogunk menni, a világ legjobb cirkuszába, akik akkor lépnek pont fel New Orleans-ban. A Nap Cirkusza- Egyszer léptem fel velük, mikor a zenekarból kidőlt a zongorista és Birminghamben voltak.* Jonathan talán mármár kisfiús odaadással beszél a dologról. AZok még szép időszakok voltak. De ezzel nem is foglalkozik sokat, hiszen hamarosan elhangzik a kis kérés, mire bólint egyet.
- Legközelebb hálóruhát veszünk neked.- miután kimondta a szavakat, az ifjú feláll az ágyról és a szekrényhez sétál, ahonnan elővesz pár ruhadarabot magának, meg Meredisnek. És jómaga neki is áll öltözködni.

*Nos hát akkor cirkusz. Csodálatos. Aztán az még csodálatosabb, ahogy Jonathan lelkesedik a dologért. Sőt, erről a cirkuszról még Meredis is hallott egy-két dolgot.*
Rendben, de a színházat se hagyhatjuk ki. Apuval is akárhol voltunk, a színházat mindig megnéztük magunknak.*Na hát a színház említését meg Meredis teszi úgy, mint egy kislány, aki éppen a világ legnagyobb édesség gyárról beszélne.*
És...és vidámparkba is menjünk.*Igen... még most is, mint egy kislány.*
A vidámpark az a világ egyik legcsodálatosabb dolga. A körhinta meg a sok vattacukor és a hullámvasút...*Na szóval azt nem hagyhatják ki. Az említésre, hogy legközelebb hálóruhát kap, csak elmosolyodik. Neki bizony tökéletesen megfelelnek a fiú pólói, mert igenis kényelmesek. Nos ahogy megkapta a ruhát először is kesztyűjétől meg harisnyájától szabadul, aztán nagy szenvedések árán - amit a cipzár okoz - a ruhától is, és már fent is van a póló, ami sokkalta jobb. Nem szeret sokáig puccruhába lenni...*

Miután meredis tudámásul vette, hogy cirkuszba fognak menni, jönnek az újabb és újabb programötletek, mik hát egészen megfelelőek. Mondjuk Jonathan a vidámparkot annyira nem szereti, de az most mindegy is.
- Rendben van, mehetünk jobbra meg balra. Vidámparkba is, ha kibírod, hogy mindenre egyedül ülj fel, első körben. Aztán lehet, hog meggondolom magam, de nem hinném.- Jonathan itt kicsit sajnálkozó szemmel néz, majd ezt rögtön el is hyangolja, mikor ajakit nyalogatja, miközben a lánykája öltözik. Aztán mikor ezzel végzett a nézett személyke, rögtön nekikezd ő is annak, hog átvegye a máe ismert nadrágját.

Jonathan tüzetesen nézi végig, hogy Meredis mit csinál az otthonában, vagayis mostmár közös otthonukban. Aztán a lány visszamászik mellé, aminek kifejezetten csak örülni tud. Szépen oldalra fordítja a fejét, és ránéz.
- Nagyon jó, de fárasztó esténk volt. Vagyis az egész napunk.- mondja ténleg már fáradt hangfekvésben. Neki meg főleg az volt, ugye a lánycipelés miatt. Dehát ez csak egy édes teher volt.
- Holnap ha felkeltünk, reggelizünk, és hazaviszlek. Van valami normális ruhád itt?- kérdezi csöndesen, miközben egyre lejebb csúszik a fekhelyen.

Jonathant pedig igenis lefárasztott, hiszen neki ez , mint amúgy másoiknak is, szellemileg is olyan leterhelő, mintha napokig zsákokat cipelt volna. dehát ez látható is volt rajta egyes pillanatokban. Na de ez mindegy is. Az a nem mindegy, hogy Meredisnek nincsenek itt más ruhái. Erre a sráynak bekattannak a nagy segítő dolgok. Feláll az ágyról, kutat kicsit a szekrényben, végül előhúz egy fekete szoknyát és egy hosszúujjú fekete fölsőrészt.
- Ezeket felveheted. Szerintem pontosan jók lesznek rád... Mondja kissé méregetve az áyon fekvőt, miközben lerakja a ruhákat...valahova. Aztán visszakászálódik az ágyba. íde addigra a lányzója már nincs is ott, hanem a fürdőszbát foglalja egy rövid ideig.