Milburn lak

.

Két sarok kanyarodás után, mielőtt az autó felgyorsulhatott volna, Jonathan már meg is állította. Nem volt ez még öt perc sem, talán három.
Egy igen pompás kis házikó előtt állnak meg. A férfiúcska kipattan az autóból, hogy ajtót nyisson a kisasszonynak, s lovag módjára még egy újságapírt is a feje fölé tart, míg beérnek az ajtóig. Amint a meleg lakásban tudják magukat, a vörös eltűnik szem elől rögtön, és két hófehér törölközővel tér vissza. Az egyiket a lány kezébe nyomja, s közben már vetkőzik is le. A kabátot meg a cipőt még kint veti le, de aztán a továbbiakat a nappaliban folytatja.

Jonathan egészen addig vetkezik, mígnem nem marad rajta más, csak egy fölsőtestéhez simuló póló. Így még nem igazán láthatta őt meredis, hiszen ing és fölötte mellény általában mindig van rajta. De most nincs, mint az említve lett. Hajára teríti a törölközőt, amit eddig a kezében szorongetott, így sétál be a konyhába, ami nincs messze, egybe van nyitva nappalival, ahol a falon nem foglal más helyet, mint egy óriási festmény Jonathan kedvencéről, Mozartról.
Na de a lényeg nem ez. Jonathan a konyhában szó nélkül nekiáll vizet melegíteni, hogy teával kínálhassa jelnlegi vendégét igazi legénylakásában. Meredisnek nem kell megijedni, ha szembetalálkozik egy levetett atlétával.
-Milyen ízűt kér? Vaníliásat, ír krémet vagy simán?- Feketeteák. Az úriember más nem is fogyaszt. Szóval ha a lányka teázni akar, akkor ezekből kaphat csak. Míg a történtes bökés ki nem derül, addig az ifjú úr a konyha csempén álldogáll, természetesen mezítláb.

A tea pedig nagyon hamar el is készül. Jonathan két bögrét pakol egy tálcára, bele pedig két teafiltert. Rá pedig a fortyogó vizet. Amint ezzel megvan, még odarak egy kis kancsó tejszínt is mellé, meg cukrot és bevonul vele a nappaliba, aholis lerakja a kis asztalra, és magához veszi a saját adagját. Ő csak így pőrén fogyaszt, nem ízesít.
- Nem tudom, mivel iszod. Ha nem tejszín és cukor, akkor kaphatsz mást is. Feltéve ha van. Ha nincs, akkor meg iszod, ahogy van.- És ez még eghy kifejezetten kedves gesztus volt a mogorva hangvétel ellenére is. Amit talán majd a finom tea fel fog oldani. Vagy nem.

Ha tejszín és cukor, akkor remek. Jonathannak nem kell többet megmozdulnia. Eddig ugyan csak úgy üldögélt a kanapén, ám ahogy iszogat, felhúzza lábait is és maga mellé nyúl egy kapcsolóért, amit is megnyom. Erre elindul a zene valahonnan. Ami lehet meglepetésre, lehet nem, nem komolyzene. Egy egyszerű Queen dallam szól, The Show must go on.
- Attól még, hogy nem láttál erre, lehetek idevalósi nem? Ahogy felmértem a helyzetet, nem közel van a házunk egymáshoz. De igaz. Nem itt élek alapjáraton. Birminghamben születtem, s valószínűleg ott is fogok megrohadni. Csak épp itt is van egy lakásom, a hangversenyek miatt.- kiadós magyarázat két nagy korty tea között.

Hát persze, hogy jó a azene, hiszen Jonathan hallgatja.
Amikor Meredis közli, hogy már járt Birminghamben, a fiú csak bólint, hogy felfogta a dolgot, majd kortyolgat tovább.
- Valóban szép helye. Ez is szép hely, bár bevallom, nem laknék itt huzamosabb ideig. Igaz, most egy hónapig ezt kell tennem, készülni kell a versenyre.- Vagyis kellene, ha éppen téve lenne. De sajnálatos módon, mióta a vörös férfiú sorsa összeakadt a mostani vendégéével, a saját darabját egy percig nem próbálta, még itthon sem. Pedig aztán a nappali közepén álló zongora nem éppen elhanyagolni való teremtmény...

Jonathant viszont abszolúte nem zavarja, hogy Meredis nézelődik össze meg vissza. Ha neki az jó, akkor lelke rajta, Jonathan továbbra is csak lassan korytolgat. Rossz szokása ez. Mire elfogyasztja az elfogyasztani valót, az már rég kihül, a többiek pedig már újonnan éhesek vagy szomjasak. Dehát ez mindegy is. Ahogy a lány nézelődik, a férfiúcska viszont éppen a nézelődőt szemlélgeti. Meg kell hagyni, ha nem lenne egy iszonyatosan vérbeli úriember, aki soha nem használ ki semmilyen helyzetet és nem lenne egy mogorva magába forduló, akkor már réges régen leteperte volna.

Jonathan nézelődésének tárgya visszatér a heéyre és szépen leül. Aztán eljangzik a kérés, mire a férfiú enyhén felvona a szemöldökét. Nem sokan kérik meg ilyesmire az otthonában. Ne persze az annak is betudható, hogy nem sokan jártak még nála. Csak egyetlen egy személy, de...de az meg mindegy is. Jonathan feláll és a zongorához sétál. Leüt pár hangot, hangolja egy kicsit. Ezer éve nem nyúlt talán már hozzá. De amikor most megint megteszi, csak vesz egy levegőt. Egyik lábát benyújtja a zonogra alá, a másikat a széka elá húzza. Mindig így ül a hangszernél.
-Mit játszak?- teszi fel a kérdést, néha, néha hozzáérve az elefántcsontszínű billentyűkhöz.

-Adok elő, de azt nem jétszom most le. Soha nem hallhatja senki, mielőtt versenyre nem állok vele. De van egy dal. Ezer éve nem játszottam. Utoljára...Mindegy is. Inkább játszom. Elnézést, ha néha belerontok...-Na, Jonathant még ilyen érzéekenynek sem lehetett látni. Lehetséges, hogy Meredisnek ez egy kis meglepetést okoz. De ahelyett, hogy ezen gondolkozna, nekiáll játszani. Nagy meglepetésre taláne gy mesezenét, a szépség és a szörnyetegét. Szemeit lehunyva nyom a billentyűket, sőt néha össze is szorítva egy bizonyos gombóc miatt a torkában. Sajnálatos módon ilyen dolgok is vannak vele.

Jonathan ahogy játszik, néha már tényleg vissza kell folytania a a rísást, magában pedig szidja magát, hogy miért is kezdett bele. Főleg akkor törénik ez, mikor meredis belefog a nagy énekelgetésbe. Teljesen kiborul, de azért az utolsó hangig végig fogja játszani a dallamot.
Amint megvan vele, csöppet sem kímélve a hangszert, lecsapja a billentyűvédőt és feláll. a konyhába vezet útja, ahol is benyúl a hűtőbeé kivesz egy nagy üveg valamit. Jól meghúzza, majd visszarakja.
-Hazaviszlek.- közli Meredisszel teljesen semleges hangnemben, s már megy is a ruháiért.

Jonathan is szótlanul teszi, amit neki kell. Felvesz egy szárazabb pulóvert, és visz magával ki a szobájából mégegyet.
-Vedd le a kabátod. Vízes.- Na igen. Annyi azért van benne, hogy így ne engedje el a lányt. Inkább a kezébe nyomja a meleg fölsőrészt és már megy is ki az ajtón. A szabadban szerencsére már nem esik az eső, így szárazon jut el autójáig. És szárazon nyitja ki a lánynak is, akitől miután beült, már csak a címet kérdezi meg, ahova szállítani kell.

Rövidke, 10 perces séta után Jonathan és Meredis meg is érkezik a Milburn lakba, tökéletesen szárazon. Jonathan fiú az ajtó előtt nekiáll zsebében kutatni, mígnem előránt egy kulcsot. Kinyitja az ajtót és belép, és ahogy tegnap is, nekiáll lerúgni a cipőjét. Aztán a konyhába vonul, hogy megszabaduljon a fenséges gyümölcstől. Majd kalapot és sálat vesz le, legvégül a kabátját. Aztán a zongorához vonul és se szó, se beszéd, mint az első alkalommal, nekiáll a fehér billentyűket nyomkodni, csak finoman és lassan.

Amikoris Meredis leül mellé, Jonathan abbahagyja a billentyűk ostoba nyomkodását. Kicsit szétterpesztett lábbal a lány felé fordul, tenyerein megtámaszkodik a térdén és pár pillanat csönd után elkezd beszélni.
- Nos...akkor láthatnám a kottát, hogy mégis mi az, amit próbálnunk kell?- kérdezi egy enyhe mosllyal az arcán. Úgy látszik, hogy a vörösnek csak haza kell térnie, és máris sokkalta kedvesebb lesz.
Amint az anyag a kezébe kerül, hümmögve bólogat egy párat, majd visszaadja a tulajdonosnak és odafordul a hangszerhez.
- Menni fog, csak sietnünk kell. Nincs már sok idő, ez a pillanat dönt...