Milburn lak

Meredis hamarosan vissza is tér, Jonathan meg ezer vattosan vigyorog rá, ahogy nézegeti magához a ruhákat. Valamiért egyszerűen fenségesen érzi magát már attól is, hogy a kisasszony a közelében található, nemhogy közvetlenül vele. talán ez majd a mással való kapcsolatára is rányomja a bélyegét. Ha pedig nem, legalább egy személy. Az meg mégjobban cask üdíti, mikor a hölgyemény visszamászik mellé. Ekkor a vörösünk odafordul fell és jól megölelgeti, mint a kedvenc kicsi alvósjátékát kiskorában. Mert miért ne...
Aztán meg jön a dallam, amire hirtelen kissé lemrevedik, megsimítja kedveskéje arcát és mostmár egészen máshogy öleli magához. Mintha védelmet kérne tőle.

Bizony, az övék marad. Jonathan ezen csak mosolyog, magy hozzáfűz egy nagyon frappáns kis dolgot.
- Milyen igaz...Szépen kikezdtél egy szörnyeteggel. Én meg megkaparintottam magamnak a legszebb lányt kerek Somersetben, s talán akárhol.- Úgy látszik, a mi hősünket elöntötte a romantika, de ezzel nincs is semmi baj. Viszont, ogy gyors tématerelés legyen, eszébe jutr egy kérdés, amit már réges régen meg akart kérdezni.
- És, hova jársz iskolába? Mit tanulsz?- Na, most vagy borul a bili, vagy nem. Jonathan mindenestre csak mosolyog, a tudatlanok örömével.

Jonathan az elején eléggé érdeklődve hallgatja a dolgokat. Egyszer már járt életében Magyarországon, de akkor is csak egy pár órára, átutazóban. De ez most nem is lényeges. Mikor Meredis közli, hogy ő nem egy átlagember, már elkezdene helyeselni, hogy nem is, mert ő egy angyal, de akkor a lány kibőki, hogy boszorkány. A vöröske nem igazán érti a dolgot, hogy most mi is van. Aztán a lány visszajön és egyszerre az óra is elkezd lebegni egy pálcától. Hősünk egy kissé megtörik. Arca kimerevedik, szeme elkerekedik. Csak áll és néz, mint egy rakás szerencsétlenség, aztán rájön, hogy nem, ez így nem megy.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha me a kanapén alszól...- mondja még tőle sem hallott mogorvasággal. Aztán csöndben is marad és várja, hogy a lány szedje a cókmókját kifele.

Meredis szavaira Jonathan kicsit megzökken, kizökken. Elgondolkozik a dolgokon, s legközelebb akkor riad fel ebből, mikoron a lányka megin hozzászól. ekkor felpillant rá és kicsit szomorkásan pislog.
- Nézd. Én nem akarom, hogy hazamenj. Csak egy rövid gondolkozás kell. De ha haza akarsz menni, hazaviszlek.- Így máris barátibb a dolog, és mris nem olyan komor, mint annak előtte. De nem sokáig tud ígyse ránézni a kis boszorkányára. Azért valljuk be, nagyon, nagyon nehéz lehet neki ez a dolog.

Jonathan nagyot sóhajt, mikor a lány megint azzal jön, hogy nem változott semmit sem. Meginatja fejét. Nála sajnos nem ilyen egyszerű ez a dolog.
- Nézd... Nem lettél más. De igenis változtál, ha csak az én szememben, akkor is. Felderült, egy eddig ismeretlen részed, amit sajnos én...én nem úgy kezelek, ahogyan az elvárható lenne. Az életemből, mivel mélyen vallásos vagyok, a boszkányás gés minden egyéb okkult dolog ki van zárva, egyszerűen nem adok nekik teret, erre lettem nevelve. Tökéletesen elítélem azokat, akik ezzel foglalkoznak.- Ahogyan a vörös mondja a szavakat, egyre inkább beleéli magát abba a dologba, amibe nem kéne neki, mivel éppen az egy napos- se párjával áll szemben. Szóval inkább csak csendben tördeli a kis ujjait, és nem tesz mást.

Ahogy Meredis távozik a helyiségből, ki az utcára, Jonathan csak leül a zogorához és céltalan elkezdi nyomkodni a billentyűket, még csak oda sinsc fordulva, mígnem egyszercsak véletlen valami ismerős dallamot üt le. Ekkor felvonja a szemöldökét és megpróbál rájönn, hogy mi is az. Odafordul a nyomkodókhoz és rákezd. És igen. Rájön, hogy mi az. Elmosolyodik és csak játssza és csak játssza. Csukott szemmel, mindent kizárva. És közben gondolkozik. Éppen ezért csak miután az utolsó hangot is leütötte, akkor jön rá, hogy bizony visszaérkezett hozzá az a valaki, aki mindvégig a fejében járt. Odafordul felé egy sokat sejtető mosollyal majd feláll, odasétál hozzá. Mutató és középső ujja hegyével vöröslő szeméhez nyúl és szépen lehunyatja őket, majd derekánál fogva megragadja és felkapja a levegőbe, hogy ott egy csókot nyomhasson a szájára és jól pörögjenek egy nagyot, mígnem Ketten egyszerre lezuttyannak a kanapéra.

Jonathan pedig mérhetetlen örül neki, hogy Meredis még véletlen sem jutott arra, hogy akkor most hagyják egymást, ilyen könnyen nem javul meg minden. Mikor a lány hozzábújik, a férfiúcska szépen átkarolja és mégjobban magához vonja. Megpusilja a fejej búbját, miközben finoman cirógatja az oldalt. Nem nagyon akar semmi sem mondani, tökéletesen jó úgy minden, ahogy van. Viszont közben elérkezik az a finom kis pillanat is, hogy ásít egy nagyot. Bizony igen későre jár már az a fránya idő, lassan elérkezik az alvás szakahoz.

Jonathan kicsit lefelé görbíti a száját, mikor rájön arra, hogy Meredis seccpecc otthagyta a kanapén, dehát nem sokat gondolkozik, felpattan és már megy is utána, gyorsan. eddigr eazonban a finom kis pulanatkról lemarad, Meredis már az ágykóban ül. A vörös pedig követi a példáját. előtte még elegy ugyan a mellékhelyiségbe, de hamarosan vissza is tér és már az ágyban is fekszik. Igen, ő nem ül, hanem fekszik, És így fektében megfogja a kis csodáját és lehúzza maga mellé, hogy ugyan ő is feküdjön már le. Ami vicces lehet, hogy szegény fiúkának kicsit kilóg a lába a paplan alól még úgy is, hogy az csak a vállaiig van felhúzva. Hát igen, eléggé magas valaki...

Ugyan, dehogy van bolondnak nézve, Jonathan csak mosolyog egy nagyot a dolgon. Mikor pedig a lányzója odabújik hozzá, szépen átkarolja, magához vonja, amennyire csak tudja, majd ad neki egy finom puszit a hajára, miközben mélyen magába szívja a csodálatos illatát, hiszen azt úgy kell. Aztán megszólal.
- Na, azt hiszem, hogy aludnunk kéne, és reggel pedig majd még beszélünk.- ahogy Jonathan kimondja, amit kell, még egy puszit ad a lánykának, aztán elmormol egy jóéjtet és helyezkedik, mint ahogy mindig szokta, belesüppeszti magát az ágyba, teljesen tökéletesen.

Jonathan munkája igen unalmas. Buta, tehetségtelen kölykökbe zenét, zongoratudást verni. De legalább nagy a pénz, ez a lényeg. No meg az, hogy mostantól nem egyedül tér haza, egy üres lakásba, hogy zongorázhasson magának, hanem egy emberrel töltött lakásba, vagyis Meredishez, aki immáron három hónapja lakja a kis házikójukat Birmigham belsejében.
Ez a mai nap meg méginkább különleges, mint az eddigi bármelyik. Hiszen az első házassági évfordulójukat mennek ünnepelni. Milburn úr a mai nap egészen repült. Ez tartotta életben. Szóval ma az utolsó zenélni nem vágyó kis lelencet hamarabb el is engedte, hogy minél előbb otthontudhassa magát. És ez tényleg negyon korán meg is történik.
Egy nagy csokor vörös rózsával állít haza, vidáman mosolyogva, esernyőjével a csuklóján. Arra számít, hogy Meredis éppen a hálóban van, vagy ilyesmi, de kis megrökönyösédére a nejét a konyhában találja egy bödön fagyival.
- Na de Meredis...Vacsorázni fogunk, kedvesem...

Ismét dolgozik, mint mindig. Hiszen egy új vállakozás beindítása nem éppen egy egyszerű, lustáknak való, teljesen időigénytelen meló. De mivel tudja, vagyis igen sejti, hogy a kis neje ma, ezen a napon, amin ha nem kapna minimum nyolc üzenetet a mobiljára emiatt, el is felejtene.
Hiszen ma van a szülinapja. A 26. Tekintélyes évszám ez. Ezt kezdi már az ifjú úr is érezni, hogy az a nagy fiatalsága, ami akkor volt, mikor elvette a kis nejét, vagy annak előtt volt, az elmúlt. Vagy ha nem is teljesen, de múlófélben van, igencsak.
Na de erről ennyit, most ezen nem ér rá a fiatalember gondolkozni, ugyanis sietnie kell haza az asszonyhoz. Az utolsó tárgyalásának a dolgaival kapcsolatban úgyis hamarabb vége lett, mint szokott, szóval megy és már otthon is van.
Azzal a lendülettel, ahogy belép a bejárati ajtón, lekapja a kalapját, lerakja esernyőjét.Na meg persze köszön.*
- Jó estét, Szívem!- Már csak a táska lerakása marad, s az ifjú milburn hamar a nejénél találja magát. Lehajol hozzá, ad neki egy csókot, majd lecsüccsen mellé.*
- Hogy telt a napod?

Mikor Meredis közli, hogy főzött, Jonathan felkapja a szemöldökét. Hát ez tényleg nem az ő drágalátos asszonykájának a szokása, de mindegy is. A kezdeti megrökönyödés azonban hamarosan egy mosollyá csitul, ami csak akkor tűnik el megint, mikor jön az újabb meglepetés. Nemhogy főzött, de még éhes is...Mondjuk mostanában nem csoda. Míg a konyhatündér melltte ül, addig az ifjú férje a hasára rakja kezét és megsimizgeti.
- Én nagy hassal is nagyon foglak szeretni...- Na persze itt nem arra gondol, amiről még nem is tud, hiszen arra nem gondolhat, ugyebár. Pusztán az jár a fejében, hogy amilyen ütemben az elmúlt körülbelüli egy-két hónapban a fiatalhölgy eszik, hamarosan el fogja veszteni a lágy formáit. Na de mint mondottam volt, ez Jonathant nem fogja zavarnim, egyáltalán.
Éppen ezért fel is áll és már megy is, hogy megehessék a főszakács által tökéletesen elkészített akármit.
Milnurn úr hamarosan utóléri villám feleségét, s helyet foglal a megterített asztalnál. első körben nem kérdez semmit, csak iszik egy pohár vizet. Mert ugye az ő szívecsücske olyan figyelmes, hogy nem felejtette el, hogy a drágája mindig ezt teszi vacsora előtt. Mindezt azért, hogy utána az emésztés könnyebben menjen, meg ugye bele a citrom az éhség meghozása miatt.
Mostmár tényleg jöhet az étel.