Milburn lak

*Jonathan először csak szépen komótosan eszik, de mikor azt látja, hogy a neje már sokkal hamarabb fejezte be, mint ő, akkor elgondolkozik. itt valami készül. Tehát még nem is végzett igazán, de lreakja a kést meg a villát, ám a száját megtörölgetni már nincs is ideje, hiszen karon lesz ragadva, s elvive megint a kanapéhoz.
- Drágám, nagyon rejtélyes vagy...-mondja vigyorogva, mikor megkapja a kis ajándékot. Először, a biztonság kedvéért, hogy nem bomba van-e benne, megrázogatja a füle mellett. De nem, semmi ilyesmi. Szóval lecsüccsen, mivel eddig állt, nekiáll kinyitogatni a meglepetést. A lélegzete is elakad, mikor meglátja, mit rejt a csomagolás. Először csak ül és gondolkozik, mint aki nem érti a helyzetet. Ha Meredis figyelmes, akkor láthatja, hogy az apró, édesnél édesebb kis ciőkékre lehüllik egy könnycsepp, amit több is követ. De ennek hamar vége.
Az ifjú Milburn nyel egeyet, s ettől teljesen új erőre kapva felattan a levegőbe, öklét a magasba emeli, s még mugrik is egyet.
- Apa leszek! Apa leszek!-temészetesen a kiabálás kell. Meg az, hogy miután Jonathan még levezette az energiát ugyanilyen ugrálásokon, meg Húhús füttykiáltásokon, odamenjen nejéhez, megölelje, természetesen csak óvatosan, meg a levegőbe emelje és megpörgesse. Puszilja, csókolja, ahol éri. Ennél nagyobb örömet semmi nem tudott volna neki szerezni.

Jonathan örül, iszonyatosan örül. Csak mosolyog azon, hogy mennyire nehéz lehetett az ő drágájának eltitkolni a dolgokat. Hát igen, tényleg nehéz lehetett, de a megfelelő pillanat, az bizony fontos. Szóval ezekkel a gondolatokkal elvan egy darabig, meg azzal, hogy nézegesse a kis cipőkét, mikoris jön a következő bejelentés.
- Kettő? Ketten vannak? Két gyerekünk lesz? Uram atyám Meredis, ez egyszerűen csodálatos...én nem tudom, mit mondjak. Nagyon örülök. Nagyon, nagyon, nagyon. S mégegyszer ennyire szeretlek...Édesem...- Egy kir örömkitörés megint, nagy ölelgetés, aztán jön a kép. Az ifjú kispapa szemei kivúvadnak, ahogy nézi még alig meglévő gyermekeit. Megint lecsorog egy könnycsepp az arcán, a szívéhez szorítja a felvételt. Aztán cipőstül, mindenestül lerakja a dolgokat az asztalra, majd ölbe kapja feleségét.
- Gyere...Ha késízettél valamit, az még ráér. Most csak össze akarok veled bújni...-kis szívhezszólás és a férjecske már viszi is az ölében lévő hölgyeményt, hogy meg se álljon vele addig, míg el nem érik a hálószobát, s annak az ágyát, hogy Jonathan szülinapi kívánsága teljesítve lehessen.

Hát Meredisnek nincs akkora szerencséje, hogy férjecskéje ne akkor érjen haza, amikor nem kell neki.
Szóval a kis örömapa boldogan megy befelé a laskába, rakja fel kalapját és esernyőjét a tartójára, mikor meghallja a hangokat.
Felvonja szemöldökét és táskáját a földre ejtve rohan befele oda, ahol a kis neje lehet. Amikor meglátja, hogy mi történik, megpróbál közelebb menni úgy, hogy Meredis ne üsse őt le első körben és elkezdi távolról nyugtatgatni, mikoris megpillantja a levelet ott, ahol a nej hagyta.
Odalibben hozzá és elkezdi elolvasni. Körülbelül a felénél eldobja és elkezd gondolkozni, hogy most akkor hagyja-e tombolni, vagy mit tegyen. Végül úgy dönt, hogy nem, ezt ő nem hagyhatja annyiban, így tehát elkezd megint felé közelíteni és hátulról, csúnyán mondva mint egy őrültnek, leszorítja karjait.
- Nyugodj meg Kincsem...Nyugodj meg...Nincsen semmi baj. Nem lesz semmi baj...-mondja neki nyugtatásképpen, hátha valamit használ ez.

Jonathan tényleg csak nyugtatgatja Meredist, amennyire tudja, kedveskedő szavakkal. Mivel elég nagy ereje van neki, megteheti azt is, hogy csak egyik kezével fogja le kedves kezeit, a másikkal pedig megsimogatja a haját meg ilyesmit, hátha attól jobb lesz.
Mikor a lány már zokog, akkor jön egy olyan mondat ki belőle, amire a férjeura csak ráharapni tud. Gondolkozik egy sort, hogy mivel is kezdje, de aztán csak mondja, ami jön.*
- Kincsem, ha nem nyugszol meg, te ártasz a gyereknek a legtöbbet, nem az anyád. Az idegeskedés teszi a legrosszabbat. Csak arra kérlek, hogy egy kicsit higgadj le, és én majd elintézek mindent. -mondja komoran, miközben finoman elkezdi húzni kedvesét egy olyan hely felé, ahol le tud ülni.
- Hidd el, anyád ezerszer meg fogja bánni, hogy megírta azt a levelet.-morogja továbbra is, most már ökölbe szorult kézzel. AZ ő édes családját csak senki ne bántsa. Senki az égegyadta világon.

Jonathan mikor Mereids hozzábújik, csak öleli és csak öleli, egészen addig a pillanatig, amíg a lány teljesen meg nem nyugszik. Mikor elkezd indulatosan beszélni, nem sokat tesz, csak...
-Cssss, nyugi...-Már megint a nyugtatásos dolog. De ha egyszer most ez kell, akkor ezt teszi az ifjú úr. Szóval amint a kisasszony teljesen megnyugodott, férje ölbe kapja és elviszi a hálószobáig, ahol lefekteti az ágyra és finoman betakargatja azután, hogy nyomott a hasára, a gyermekeiknek egy apró puszit. Meg simogatja is, addig, míg a várandós hölgyemény el nem alszik. Amint ez megtörtént, ad még egy csókot a homlokára, kimegy oda, ahol az előbb voltak, összeszi a levelet, amit kapott, autóba ül és megy. El kell intéznie valamit. Valami életkeserítőt, ami után Meredisnek nem kell félnie, több levelet ezer, hogy nem fog kapni az anyjától.
Persze mindezek előtt, mivel gondol feleségére, hagy egy levelet, hogy be kellett ugrania a zeneiskolába, majd jön.

Akármennyire is soknak tűnt Meredisnek az az idő, amit a gyermeki nélkül töltött, Jonathan még egyszer ennyit kibírt volna. De mikor úgy látta, hogy vége a munkaidejének, mégsem csalt egy kicsit és maradt tovább, hanem beült a kis autójába a babákkal és már ment is haza.
Így eshet meg az a dolog, hogy éppen, amikor Meredis a kanapén ücsörög, belép az ura, egyik kezében Henryvel, másikban pedig a csodás Anne-nel. Arcán egy hatalmas mosoly ül, ahogy a két picit elég nagy távolságba lerakja az asszonykájától, s most ő sem megy oda neki egy nagy csókot adni, nehogy neki is valami baja legyen.
- Hogy van az én kis feleségem?-
Kérdezi vidáman, ami lehet, hogy nem a legjobb ötlet. Erre akkor döbben rá, mikor először ránéz tüzetesebben neje arcára. A mosolya rögtön eltűnik, a vidámság tovaszáll.
- Mi baj, édes?

Jonathan a fejét ingatja, miközben az le van hajtva.
- Édesem, nézd. A picik még alig múltak el két hónaposak, sőt. Ilyenkor akármilyen beteségekre fogékonyak, az immunrendszerük még nincs annyira kialakulva, hogy védekezni tudjanak akár egy apróbb megfázás ellen is. És igen, tudom, hogy ki vagy borulva, de hagytam neked levelet. Velem voltak, az apjuk vagyok. Minden kézben tartottam, át is vannak pelenkázva, enni is kaptak, nem kell aggódnod.-
- Magyarázza Jonathan komolyan, miközben elkezdi kiszedni a picikéket az ülésükből, miközben azok vidáman rikácsolva hadonásznak kis karjaikkal. Az első baba, Henry kiszedése után a férfiú lerakja a csöppséget a nappaliban álló járókába, hogy aztán ugyanezt megtehesse a kis fekete hajú Meredisutánzatukkal.

- Nem, az én immunrendszerem nem olyan gyenge, de ha esetlegesen a bacilusok rólad rám, akkor rólam meg a babákra ragadnak, és ott van a baj.-
magyarázza tárgyilagosan az uraság, miközben int egyet a kezével és elindul a konyha felé, hogy szerezzen magának egy pohár italt, ha már a szokásokkal ellentétben a feleségecskéje nem kínálta meg. Amint ez megvan, odabettyog a babákhoz és az egyiket kiveszi a járókából s jól megpuszilgatja.
- Egyébként meg ez egy olyan dolog, hogy legalább van valami ,ami ösztönöz arra, hogy meggyógyulj. Minél előbb tűnik el belőled a betegség, annál előbb ölelgethet meg a gyerekeket és puszilgathatod.

Amikor Meredis elviharzik, Jonathan már megint csak a fejét ingatja, egyáltalán nem érti, hogy a nő miért borult ki ennyire. Dehát talán jobb is így neki, most az egyszer nem fog odamenni és békítgetni. Hanem inkább elfoglalja magát az édes kis csöppségeivel, akik vidáman elvannak és nyekeregnek, ahogy azt egy babának szokás. Aztán az egyikőjüket megint kiveszi a járókából és az ölében a kanapéhoz viszi, ahol szépen belenyúl babatáskájába, vagyis abba a tatytóba, amiben egész nap hurcolta a babaholmikat. Megérett már az idő a pelenkázásra. Ez a legnehezebb. Keserűen felsóhajt és elkezdi kicsomagolni a babát, aki jófiúhoz méltóan persze, hogy akkor pisili le a papát, amikor az kibontja a a személyes vécéjéből, Morgolódik is egy sort a vörös fiatalember, de azért teszi a dolgát, majd miután visszatette a kis édest a helyére, elindul, hogy magára vegyen valami tisztát.

*Jonathan, mikor Meredis megpuszilja, csak mosolyog egyet, s már menne tovább a konyha felé, amikor a neje beelőzi. Sóhajt egyet. Egyszerűen nem lehet lelőni ezt a kis asszonyságot. De azért a vörös férfiú csak mondja a magáét, csak mondja.
- Meredis, a te tejedben van a legtöbb bacilus, az istenért...-
mondja, de mire odaér, addigra a feleségecske már szoptatja is a babákat. Csak sóhajt egyet és elindul inkább a konyha felé. Ott készít magának valami finom vacsorát, aminek a társaságában leül a kis páros mellé. Ránéz a szeretteire, szíve meglágyul.
- Legyen, azt csinálsz velük, amit akarsz. De nem alszanak ma velünk....

Isteni fenyőillat terjeng a lakásban, összevegyülve a narancs és fahéj andalító aromájával. MInden a karácsony hangulatát idézi, legfőképpen a zene, ami a régi gramofonból szól és a nagy fa a nappali közepén, alatta rengeteg csomagolt ajándékkal és mindenféle jósággal. Jonathan a kanapén ül, kezében az ő egyetlen pici fiával, Henryvel. A baba éppen alszik, vagyis hogy nagyon nyünyő már a lelke. Meredis meg közben ki tudja merre jár, ami meg még lényeg, hogy a kis Anne Katherine ott szunyókál a ölcsőben. Este van, este van, ez nem a babák időszaka. De nem is baj, legalább az ajándékozásra pont felfognak kelni. Mindenesetre azalatt a rövid idő alatt, míg Jonathan ringatja kisfiát, a kis fekete bébi el is szundít a karjaiban. Édes...

A pillanatkép még idillibbé válik azzal, hogy Jonathan mellett helyet foglal a csodaszép neje, s a világ leggönyörűbbjének tituált kislányuk is, és előkerül a forrócsoki és a csokismuffin. Még jó, hogy ugyan Jonathan nem szereti az édességet annyira, mint drága neje, a forrócsokit- főleg ha az narancsos- bármikor, bármilyen helyzetben magába dönti. Például most is. Amint megérzi a csodálatos aromát, magához veszi a bögrét és már kortyol is. Aztán oldalra hajol kedveséhez és nyom neki egy édes, csokilenyomatos csókot az arcára.
- Kíváncsi vagyok, mit kapok tőled.-közli ezt így hirtelenjében a mellette ülővel. Na nem mintha ez akkora dolog lenne. Az elmúlt pár karácsonyuk alatt Meredis rájöhetett, hogy a férje gyerekesen imádja a karácsonyt. Képes lenne az egész laskát is átkutatni az ajándékokért. Persze ezt a nejével nem tudja megtenni, hiszen ismeri a kis boszorkánypraktikáit...

*Nos, igazából Meredis nem fanatikus ilyen téren, csak baromira kíváncsi. Karácsony előtt körülbelül két héttel minden nap megkérdezi Jonathan-t, hogy mit fog kapni, még ha nem is kap kielégítő választ, akkor is. De ezt mindig is így csinálta, sőt. Amint kikerül az ajándék, óvatosan rázogatja is, hogy hátha úgy megtudja. Őt sose érdekelte az, hogy lelövik a poént, meg, hogy úgy nem öröm, dehogynem. Előre örülhet neki.*
Nos...ma kivételese nem kérdezem meg, mit kapok... Reggel úgyis megtudom.*Mosolyogva megvonja vállát, majd lenéz a mérhetetlenül cukin alvó kis feketére.*
Ugye örülni fognak az ajándékoknak?*Ez a mondat igazából eléggé bután hangzott, tekintve, hogy a gyerekek csak egy évesek. De hát az ilyen dolgokon mindig aggódott, bár eddig ebből sose volt problémája, mindig eltalálta a megfelelő ajándékot.*
Hülyeség.. persze, hogy örülnek, fel se fogják még igazából a dolgokat.