Corsini kastély

*A nagylányok is lehetnek ragaszkodóak, nincs azzal semmilyen probléma, sőt. Néhyánaknak még nagyon jól is áll. Ha tudné benjamin, hogy Chiara mennyire ragaszkodik az ő unokabáttyához, biztosan nagyon inponálna neki.*
- Az édesanyja miatt irigyli Leopoldot? Talán az ön anyja nem ilyen kedves, s szép? Vagy valami más húzódik meg itt?-
*Benjamin igazán érdeklőd, s igazán mosolyog, míg arra nem kerül a sor, hogy az érdeklődés vsszairányul rá. Itt nagyon nyel, mintha kissé zavarba kerülne. De hát...milyen férfiú az ilyen? Gyorsan összeszedi magát, s nekiáll mesélni.*
- Angliából jöttem. Apám is angol, anyám is. Apa jó barátságban volt Leopoldéval, gyerekként sokat voltunk együtt. Emlékszik, mikor mondtam, hogy milyen pici volt, mikor utoljára láttam? Nos...annyira pici azért nem volt, de...talán három, vagy két éves, nem tudom. Igazán édes...Na de, most rólam van szó. Van két testvérem. Egy nővérem, Diane. Meg van egy édes öcsém, ő Henry. Neki már családja van, a nővéremnek is. Én vagyok az egyetlen, aki még nem hajtotta igába a fejét. Most azért vagyok itt, mert részt fogok venni az esküvőjén. Ennyit tudok magamról egyelőre mondani, kérdezés nélkül.

*Benjamin megértően bólogat. A rossz családi háttér bizony nem a legjobb dolog. S eléggé megszokott Benjamin számra. Ne nem mintha az övé olyan rossz lenne, de...hát mindegy is. És hogy miért nőtlen? Hogy miért nem vett még el hitveséül senkit sem?*
- Ez igazán egyszerű. Egyezséget kötöttem apámmal. Majd akkor nősülök meg, ha akarok. Nem akkor, mikor ő azt mondja, hogy na fiam, neked ezt most kéne. A nővérem még így házasodott. De az öcsém a nagy szerelmét vette el, aki állítólag viszontszereti.-
*Benjamin az állítólagnál elkezd idézőjeleket mutogatni ujjával a levegőbe, majd utána vigyorog egy nagyot.*
- Na nem, nem a pénzéért ment hozzá, hiszen az éppen neki is van, elég. De...ez egy hosszú történet.-
*Itt az ifjú úr megrázza a fejét. Aztán megint, mikor az itallal lesz kínálva.*
- Lassan el kell menjek, azért nem ihatok. Nem lenne jó, ha a jogosítványomat is elvennék. Így is eléggé visszaélek leopold vendégszeretetével. Még egy kocsit is adott nekem, nem csak egy szobát a mennyegzőig, hogy ne kelljen hotelben várnom az eseményt.

*Eljött a nagy nap. Benjamin ma nem kelt túl korán, se későn, hanem pontosan abban az időpontban, ami tökéletes az időben elkészüléshez.
Mondjuk ő mindig ezt teszi de mindegy. No meg az a szerencséje, hogy ő nem a menyasszony, hanem egészen más, szóval csak a szép kis öltönyét kell felvennie, ugyanis Leopolddal ellentétben, aki mindig frakkot visel, Ben egyszerűen el sem tudja viselni. Szóval öltönyke, meg fodrászkodás és minden klappol. Még a cipő is, amin ugye kiborult a bili közte és Chiara hercegkisasszony között.
Amint mindennel megvan, pont van még annyi ideje, hogy leszaladjon a kertbe és ellenőrizze az ottani készültségi állapotot. Csodálatos. Minden rendben van, amennyire csak lehet. Az viszont egy kis sóhajra ad neki okot, hogy a leendő neje valószínűleg az élő fába is bele fog kötni, ahogy ismeri. No meg azért rendesen benne van a félsz, hogy mik lesznek ma még itt.
Szóval egyelőre visszasuhan a kastély falai közé. Van neki bő egy órája addig, hogy kimondják a remélhetőleg boldogító igent.*

*Benjamin éppen nem csinál semmi különlegeset, csak intézget pár dolgot, meg egy levelet ír drága barátjának, Leopolodnak, amiben tájékoztatja, meddig kívánnak még az édes feleségével a kastélyban maradni.
Édes felségrő szólván pedig, ahogy az utolsó betűt leírja alapra, nyílik az ajtó és belibben az őfekete démonja a kis ruhájában, amire Benjamin arcáról rögtön lefagy a mosoly és már pattan is fel, veszi le kardigánját, s rakja rá a kedvesre, nehogy baja essék...*
- Először is...Édesem, most gyógyultál fel. Megígérted, hogy jól fogsz viselkedni...-
*mondja kedvesen, aztán elindul a szekrénye felé, ahol a kincset őrizgeti, amit adni akar. Szépen ki is nyitja, kiveszi és megy fele a feleség felé, aki elé oda is nyújtja.
Egy piros bársonnyal bevont kocka az.*
- tessék az ajándékod. Használd egészséggel...
*Amint a nej elveszi az ajándékot, Blair herceg leguggol elé, hogy szemtől szembe láthassa, hogy mit szól majd hozzá.*

*Benjamin mosolya mégjobban kiszélesedik kis felesége kérdésére, hogy mikor nézheti meg, amit meg kell néznie.* Persze válaszol is.*
- Akár most rögtön... Na persze nem élőben, de csináltam róla képet. Egyébként meg...Rajta van a Hopp-hálózaton. Ha van kedved, megnézhetjük holnap. Élőben.-
*Mondja vidáman, majd nekiáll keresgetni a képet az asztalja fiőkjában, miközben lelkesen magyaráz.*
- Hát, ha máshova nem is, Párizsba, Franciaországba mindenképpen. Ott már van hol megszállnod...-
*Miközben beszél, megtalálja a képet, s szépen odaviszi kedveséhez, nyom egy édes kisp uszit a fejej búbjára, aztán odajeti ölébe a fotót. Had nézze csak a tulajdonát.*

- Nem, tényleg nem fogunk itt lakni. Ha neked is megfelel, Angliában fogunk élni. Londondban, ami kastélyunkban. Mármint amiben én élek rokonaimmal, akik nincsenek is ott már olyan sokan. Az öcsém, a feleségével, apa és anya. És persze lesz egy külön nyugodó kis zugunk, ahova nem jöhet majd senki. Ott fogunk gyermekeket nemzeni, meg csak úgy ellenni egymással.-
*Szavai végén Benjamin még kacsint is egyet, ugyanolyan cinkosan, mint ahogy az előbb a kis felesége tette.
de ő nem habozik, oda is sétál hozzá megint, merthogy már rég elment tőle a nej. Jártában elkapja hátulról, magához húzza és finoman belecsókol a nyakába.*
- Mondtam már, hogy fergetegesen áll neked ez a ruha?-
*kérdezi a fülébe suttogva, fültől fülig vigyorogva, még mindig szorosan magához ölelve hátulról.*

*benjamin, mikor Chiara oldalra hajtja a fejét, mégjobban elkezdi scókogatni, kicsit meg is harapdálja, ha már ott vannak. Aztán jön a ruhás dolog.*
- Igen, neked minden. Habár, tudod...Az a legjobb, az áll a legjobban, ha nicns rajtad semmi sem.-
*Már megint egy eég kacér vigyor, s sajnos most el kelle ngednie kedvese kezét, mert nagy dologra készül, letolja a válláról a kis köpenyt ami rajta van, s megcsókolgatja azt is. Nincs is finomabb, mint az illatos, puha, meztelen bőr...Na de ezt a finom kis dolgot sem csinálja tovább, mert hamarosan ölbe kapja a lányzót.*
- Na gyere csak...-
*suttogja, s el is indul kedvesével az ajtó felé. Jó lassan, hogy ha esetleg a hölgyemény nem akar elmenni innen, mondhassa.*

*Szóval Benjamin szépen, lassú léptekben viszi kedvesét a kijárat felé, s az nem ellenkezik, ami egyszerűen mesés.
Ugyan az nem akar valami könnyen kinyilni, a herceg mégis megoldja, s pikkpakkra a folyosón találják magukat. Itt viszont az ifjú úr már belegyorsat, szedi a lábait, nehogy valaki is észrevegye őket, akinek nem kéne. Mondjuk Chiara anyjának, akinél idegesítőbb teremtést Benjamin se nagyon látott még, pedig neki volt dolga egy-kettővel.
Szóval mennek, mendegélnek, szerencsére nem is olyan messzire, csak Chiara szobájáig, ahol az ifjú úr lerekja a karjában tartott lényt a földre, óvatosan.*
- Vagy jó éjt kívánok neked vagy bemegyek és lesz egy csodás éjszakánk, szívem.-
*mondja most cask áthatóan mosolyogva, karba tett kézzel várva a válaszra.

nagy a sürgés meg a forgás a Corsini kastélyban. A palota a hercegnő kerekedik születésnapjára készül.
Éppen csak a király nem sürög, aki régi szobájában fekszik az ágyán és a plafont nézi. Gondolkozik, emlékezik, mi volt akkor, mikor ő lett húsz éves. Nem emlékszik már, ezt egy sóhajjal jelzi magának. Megfordul, átkarolja a párnáját és mélyet szív annak tiszta, frissen mosott, használatlan illatából. Szemeit lehunyja, elkényelmesedik. Álomba kezd szenderülni.
Már éppen eléri az állapotot, hogy azt se tudja, hol van, mikor kopogtatnak. Az új, francia cselédlány az.
- Mit akarsz, Paquette?-kérdezi tőle komoran, mire a lány bentebb somfordál és meghajol.
- Csak szeretném jelezni, Királyom, hogy az unokhaúga hamarosan megérkezik. - motyogja, majd pukadlizik és elindul kifele. Tudja. hogy Corsinitől nem számíthat köszönetre. Miután az ajtó becsukódik, Leo a szekrényéhez sétál és kivesz belőle más öltözékeket magának, ni meg legfőképpen egy kis dobozt. DE még nem kezd el semmit sem csinálni.

*Igaz a Corsini kisasszonynak nem volt túl sok kedve utazgatni, de mivel ismeri a drága kedves Leopoldot, ezért engedett. Végül is édes mindegy hol ünnepli születésnapját, legalább itt biztos nincsenek kellemetlen személyek, ha vannak is könnyebb elkerülni őket. Egy szép nagy fekete autóból kiszállva, mint egy igazi díva vonul végig a kastélyig, ahogy belép otthagyja maga után húzott bőröndjét, hogy elpakolják.*
Hol találom az én Leomat?*Inti le az első szeme elé kerülő cselédlányt. Valószínűleg a nemrég említett újat, mivel egyáltalán nem ismerős neki. Na nem mintha annyira igyekezett volna memorizálni őket. Miután a válaszát megkapta vékony kis kabátkáját a válaszadó kezébe nyomja, s már indul is.*
Még véletlenül se jelentsen be senki.*Teszi hozzá hátrafordulva. Első útja a király helyett a saját régi szobájához vezet, ahol is még régebben hagyott ott egy számára fontos levelet. Miután megbizonyosodott róla, hogy még helyén van indul csak el unokabátyjához, s mikor odaér, természetesen csak simán, kopogás nélkül nyit be. Neki ma mindent szabad.*
Megjöttem.

leopold mielőtt nekikezdene az öltözködésnek, nekiáll kinézelődni az ablakon, megsimogatni ruháit, megnézegetni a kis dobozt. Na de...Mivel Paquette mindig is pontos volt és mindig körülbelül 15 perccel előbb jelenti be a vendéget, neki is áll gyorsan átöltözni. vagyis nem gyorsan, hiszen az nem Leopoldos.
Éppen ezért eshet meg az, hogy mikor Chiara benyit, szerencsétlen Leopoldot éppen egy szál alsónadrágban pillanthatja meg.
- Így is rég láttál már, Hugi.-mondja neki kissé szarkasztikusan, majd fejet ingat s elkezdi begombolni szürke ingjét, amit beszéde közben felvett.
- Hol vannak a többiek?-kérdezi tőle gyorsan, miközben már a nadrágját húzza felfele. Természetesen fekete. S ehhez már csak a tornacipő hiányzik. Na nem, az már a múlt. Annyira mondjuk még nem, de képes felvenni a herceg egy elegáns fekete cipőt és még zakót is.
- Milyen vagyok ?

*Hát igen bizony, régen volt már az, amikor lehetséges is volt, hogy ilyen helyzetbe kerüljön. De hát aztán ez egy cseppet sem zavarja a drága hercegnőt.*
Amikor még kicsit voltunk. Jesszus... én megint kicsi akarok lenni...*Nagy sóhaj közepette járkál körbe a szobában, nézegetve a régi, s új dolgokat. A többiekes kérdést figyelmen kívül hagyja, vannak, ahol vannak. Nemsokára úgyis lemennek, addig meg fene akar másokkal foglalkozni. Ahogy körbeér a szobában Leopold éppen elkészül. Chiara végignéz rajta, oda is sétál hozzá, hogy kicsit megigazgassa az ing gallérját.*
Na, most már tökéletes. S mindezt miattam...de szeretlek drága.*S mindeközben szépen át is öleli a királyt, amit bizony régen tett, szóval jó ideig nem is engedi levegőhöz.*
Ugye nem akarod most odaadni az ajándékom?

Mikor Chiara közli, hogy újra kicsi akar lenni, Leopold felkacag. Tetszik neki ez a dolog, meg is osztja gondolatait a lánnyal.
- Tudom, hogy mindig szerettél engem nézni meztelen, de már férjnél vagy, nem kéne visszavágynod abba a korba.-mondja gonoszkás mosollyal, majd ellép a lány mellől, miután az megölelgette. Az ajándékos ötletre meg felvonja a szemöldökét.
- Hogy találtad ki?-kérdezi tetetett meglepettséggel, aztán megint nevet egyet, de aztán meg elhallgat. Kopogtatnak.
- Gyere be!-kiáltja ki, mire az ajtó kinyílik és belép rajta Gloria.*
- Á, szia anya.-mondja neki majd biccent is hozzá egyet. Mire az anya elmosolyodik és várakozón Chiarára pillant.

*A kijelentésen persze Chiara is elneveti magát, s közben szája elé emeli kezét.*
Hát.. pedig milyen jó volt az. Minden esetre elhiheted, Benjamint is éppolyan szívesen nézem. Ő nem éppen az a gizda típus, drágám.*A gonosz mosoly persze nála is megvan, ha már piszkálódás, hát piszkálódás. Minden esetre még egyszer végignézi a királyt, a számára nem annyira megszokott öltözetben, majd egy elkeseredett sóhajjal tudomásul veszi, hogy bizony még várnia kell a csodaajándékra. Amiről ugyan nem tudja, hogy mi, de Leopold biztos nem vesz neki semmi snasszságot. Már éppen mondaná, hogy akár mehetnek is le, amikor is lép be az ajtón Gloria.*
Szép napot.*Egy kedves mosolyt is társít a köszönéshez, majd visszafordul Leopold felé.*
Megyek, átöltözöm. Lent találkozunk.

Leopold felvonja a szemöldökét Chiara egyik szavára, néz rá egy darabig, mint egy őrültre, aztán sóhajt.
- Nagyon remélem, hogy a gizda szót nem Benjamintól tanultad. Ez esetben megbántam, hogy beleegyeztem a házasságotokba.-mondja fintorogva, amely fintor a gizda szónál teljesül ki leginkább. Mintha valami szemetet rágna. Aztán mikor az édesanyjának köszön a mellette álló hölgy, akkor megint odafordul a nő felé, aki megszólal.
- Csak szeretném tudatni, hogy ha nem siettek, elkéstek a bálról. Lent már tolonganak az emberek. Az egész Blair kastély is itt van. rád meg vár anyád, Luisella.-mondja neki mély, eléggé fenséges hangján, majd választ nem várva se szó, se beszéd kibaktat. Leopold pedig a fejével int az ajtó felé.
- Menj, mert Mirabelle nagyon hisztis mostanság, s ha nem teljesíted, amit óhajt, szétveri a kastélyt. Lassan szerintem el fogom őt küldeni egy vidéki kúriába és ott kamatyolhat a kertésszel, amennyit jól esik neki, a többi nem érdekel.-ezek után megfordul, megtámaszkodik az ablakpárkányon és úgy tesz, mintha a lány ott se lenne.

*Hogy várja az anyja? Mintha az annyira érdekelné őt. mielőtt bármit is tenne felé, csak szépen nyugodtan elsétál szobájáig, ahol már ott várakoznak bőröndjei, s külön a ruhája. Kivételesen nem valami feltűnő viselet, csak egy egyszerű, de csodás fehér ruha. Most nem kell feltűnősködnie, úgyis mindenki rá fog figyelni. Szóval, miután elkészült, még egyszer futólag belenéz a tükörbe, s már megy is. Kopog kettőt anyja szobáján, nehogy rányisson, mikor épp olyat csinál, amit Chiara nem akar látni, s benyit.*
Kérlek anyám, nem kívánok veled társalogni. Lent mindenki rám vár, ne rontsd el a mai napomat.*Dob neki egy barátságtalan mosolyt, majd már megy is le, hogy aztán mindenki ünnepelhesse a csodásságát, meg azt, hogy egy évvel öregebb lett.*

Leopold meg csak áll és néz kifele az ablakon. Nincs kedve lemenni a sok ember közé és ünnepelni egy olyan dolgot, amihez neki nincsen sok köze és ráadásul utálja a sztárolást.
Az egyetlen dolog amiért mégis megteszi, hogy egy nagy sóhaj után megfordul, felkapja az ágyról a kis dobozt és komoran elindul lefele. Közben összefut az orrát igencsak magasan viselő Mirabellel, akire rápillant, végül megáll mellette.
- Ha lesz egy kis időd, gyere be az irodámba.-mondja neki komoran, majd mér megy is tovább. Mikor a legszélső embert megpillantja, aki azon van, hogy bejusson, fintorog egyet s elindul, mit sem törődve azzal, hogy itt egyesek már órák óta tán várnak. És helyet is csinálnak neki. S mintha csak ő lenne az ünnepelt, úgy vonul végig a termen majd ül le trónusára.