Szerte a világban...

Minden olyan, ami nem Anglia...

Jonathan valóban rendezkedik egy sort, mint ahogyan azt mindig is szokta, majd már nincs más dolog, felmenni a szobába. Fent a helyiségben első dolga neki az, hogy amennyire csak tud, körbenézzen. Hogy semminek nincs- e valami kis hibája se, vagy ilyesmi dolog, de szerencséje van, nincs. Ezután besétál a hálóhelyiségbe, ahol Meredis már az ágyon fekszik, nem is akárhogyan. Jonathan rögtön leveti kalapját, zakóját, cipőjét és már mászik is rá. Feje mellett, válla fölött megtámaszkodik tenyerein, oldala mellett térdel és lehajol hozzá, hogy megcsókolhassa. És meg is teszi. De nem marad a szájánál, hanem elindul lefele a nyakán, a mellkasán, végül a hasánál köt ki, ahol észrevesz egy nem oda illő dolgot. Vagyis odaillik, csak eddig nem volt ott. De mindenesetre visszatér arcával Meredis fölé és mélyen a szemeibe néz.
- Az mikori?

Szóval múlthét szombat óta.Jonathan sóhajt egyet, majd vigyorog egyet, majd kehajol és megint nyom egy csókot Meredisnek.
- Meglepődnél, ha letolnám a nadrágom és ott lenne egy M betű, igaz? Legközelebb szólj, ha ilyet akarsz, kérlek.- itt ezeket a férfiú már igen komolyan mondja, majd lekászálódik a lányzóról, hogy odamehessen a szekrényhez.De egyelőre még nem nyitja ki, hanem megkéri szíve hölgyét, hogy üljön föl és csukja be a szemét.
- De tényleg csak akkor nyisd ki, ha szólok...- mondja mosolyogva, majd mikor meg van róla győződve, hogy kívánsága teljesítve van, elkezd matatni. A gardrób nyikorogva kinyílik, nagy anyag surlódását lehet hallani a nagy csöndben.
- Na, mostmár kinyithatod.- Jonathan vigyorog, mint a vadalma, kezében egy csodálatos zöld ruha található meg, vállfán lógva, a magasból. A hölgyecske ki is találhatja akár, hogy kinek van szánva a dolog. S ha jó megfigyelő a hölgyecske, azt is észreveheti, hogy az úrfi kezében nem egy dolog lóg.

Jonathan, mikor Meredis feltűnően megörül annak, amit kapott, mély tónusán felkacag, még a hsaát is megfogja, Mikor jön a mivel kiérdemlős dolog, meg csak mosolyog.
- Remélem sejted, hogy mi lesz a meglepetés programunk.- mondja továbbra is mosolyogva, miközben a másik kezében tartott dologgal elsétál az ágyig.
- Mellesleg meg, ne hidd, hogy nem kell meghálálnod. Figyelj csak ide, kicsit...- megint a kérés hangzik el, és a fiú felemeli megint a másik darabot, ami egy csodálatos kis hálóing. Amint Meredis odanz, megint megszólal.
- Na, majd ebben szépen meghálálhatod. Meg először is, kérek puszit, jó sokat.- Az úrfi mint valami ötéves gyerek. Dehát néha ilyen is kell. Amíg még a hálóing is a kezében van, szépe hátradől az ágyan és most ő kényelmesedik el.

Jonathan először kezd megrémülni, hogy a ruha, ami adott, mármint a második, az nem annyira tetszik a lánynak, mint amennyire azt ő szánta és lehet, hogy ez későbbiekben is megmarad bee, de enyhül. Két dolog miatt.
Az első az az, hogy Meredis bizony már nem olyan arcot vág, hogy ez eki nem igazá tetszik, a másik pedig az, hogy kap csókot, ami hajlamos elvenni minden figyelmét. De amint visszanyeri a koncentrációját, közli a piszkos dolgokat.
- Tudod, az a ruha nem volt ingyen. - na, ez úgy hangozhat, mintha Jonathan talpig le lenne égve és minden pénzét ezekre költötte volna. Pedig nincs ez, csak...inkább elmagyarázza.
- Az ára az számodra az, ahova megyünk benne. Operabál.- Na, ez már meg túl jól hangzik, meg kéne magyarzi, hogy miért is rossz. Jonathan mostmár tényleg vesz egy nagy levegőt és kinyögi a dolgot.
- Az apám karmester. Nagyon híres. És jelen lesz. És meg akar téged ismerni.- na igen, ez már egy szemernyit sem jó hír Meredisre nézve, dehát az ifjú zongorista nem tehet mást.

A visszakérdésre Jonathan elhúzza a száját. Nos igen. Meredis egyelőre még nem ismeri a papát, fogalma sem lehet, hogy mitől olyan szörnyű, hogy az öreg meg akarja őt ismerni. Na de azért, hogy ne lygen zsákbamacska a dolog, az ifjú vörös próbálkozik valami rávezetés félével.
- Tudod, a rossz természetemet nem az anymtól örököltem. Ő csak enyhítette ezeket az állapotokat.- egyelőre ennyi, aztán meg egy kis gondolkozás, hogy mégis mi lehetne a következő mondott dolog.
- Mondd csak...Ismered te Valerij Gergijevet? Van róla halvány fogalmad is akár, hogy ő milyen?-elég meglepő lehet ez a témaváltásnak tűnő valami a fekete hölgy számára, ám Jonathanon semmi nem látszik, hogy bekattant volna, ezért lenne. Biztos lehet benne a lányzó, hogy oka van. Már csak azért is, mert ezt a remek fontosnak nem tűnő kérdést az ifiúr a lehető legkomolyabb ábrázattal tette fel.

Szóval Meredis nem hülye. Mármint Jonathan eddig sem gondolta azt, hogy valami baja is van a gondolkozással meg ilyesmi, csak nem sejtette, hogy rögtön az apa dolog fog neki bekattanni. De hát nem tehet mást, mint bólint.*
- A Milburn anya vezetékneve. És nekem sem ez ám a születési nevem, csak átkereszteltttem magam. Nem akartam apa árnyékában élni annyi ideig, ameddig meg nem hal. Na mondjuk táplálkozni azt belőle táplálkozom. Láthattad, hogy a somersetiek mennyire félnek tőlem. Birminghamben, ahol élünk, ott ez még sokkalta rosszabb. Mivel ott ismerik az apámat. Rettegnek, hogy ha valamit keresztbe tesznek nekem, akkor ő lesz a következő, akivel találkoznak. Na nem mintha ez már egyszer is előfordult volna...- Jonathan kiselőadást tart. Talán ennyit még soha nem beszélt Meredishez egyhuzamban.*
- Hát, mostmár sejtheted milyen. De legközelebb megismerni is lesz szerencséd.

Jonathan csak mosolyog egyet, mikor mMeredis megadja az apja témájának a végső szavakat. Ugyan ő biztos benne, hogy apapa nem fogja utálni a lányt, de abban annyira már nem biztos, hogy ez a másik részről nem lesz így. De ezzel kár is foglalkozni.
Mikor azonban Meredis megmutatja a képet, amin egy alak van, először nem tudja mire vélni, de végül kibújik a szög a zsákból. Sóhajt egy nagyot, előrenyújtja karját és megsimogatja kedvesen a szívecskéje arcát, nehogy szomorkodjon már itt.
- Biztos nagyon kedves ember volt...Ha ennyire szeretted...- Na igen, ez alap. Azonban ezzel nem sokáig ér rá fogoalkozni az ifjú úr. Vagyis persze, ráér, és tényleg nem téma terelés képpen mondja, amit mond.
- Azt hiszem, hamarosan el kel menjek az én ruhámért is. Illeni fogunk egymáshoz majd. Mint a koncerten. Apropó koncert. Nem tudom, neked mit mondott a tanárod, vagy akárkid, aki küldött ide, de...de lesz megint egy hangverseny, s hívtak, mint tiszteletbeli fellépő, vagy versenyző. Engem és a kedvesem.

Jonathan bólint, nem most fogja megnézni. S mikoron Meredis elvonul a fürdőbe, a zárt ajtón keresztül utánakiált.
- Na, akkor én most elmegyek a ruhámért, elintézem az ügyes-bajod dolgokat, átveszem a jegyeket.- még megvárja a választ, aztán gótudöblekbórd, el is indul kifele. Kalapját a fejére csapja, kisétál az ajtón, egyenesen a lifthez, ahol az ajtónálló szépen meghajol és a kedves egészsége felől érdeklődik. Jonathan a maga komorságában felel neki, majd kilép a liftből már a földszinten. Kint az utcán egy csodálatos sportkocsi várja, amibe becsüccsen, s már indít is a szabóhoz, ahol meg egy ruha várja, ugyanolyan nyakassal, mint amilye színű Meredis ruhája. S már hajthatna is haza egyenesen, a csodás báli ruhájában, de ahogy megy, megakad a szeme egy olyan bolton, ami a szívéhez igen közel áll. Le is fékez, betér. Egy egészen kis dobozzal jön ki, cirka háromnegyed óra múlva. És utána már megy is haza. Vagyis a hotelbe a lányzójához.

Jonathan amint beront a szobába, megpillantja Meredist, aki egyszerűen csodálatos. Most mégegyszer beleszerett. És amint igaz sokkal későbbre tervezett, most mégis megteszi. Kézen fogja a lányt, bevezeti a hálóba és leülteti az ágyra. Eleinte csak néz le rá, szegény lány nem is sejtheti, hogy mi van most. Aztán kimegy, szöszmötöl egy sort, végül ugyan úgy, mint annak előtte, visszajön és leül mellé. Megfogja a kezét.
- Tudod, nem tudom, hogy arra, ami most fog történni, hogyan fogsz reagálni. De remélem, hogy mint mindenen, egy ilyen kis akadályon is hamar túlleszünk. -Azzal anélkül, hogy elengedné a kezét, letérdel elé.
- Tudom, hogy ezt a bátyádtól kéne először megkérdeznem, de..._Inkább nem is mond semmit. Csak felemeli zöld kesztyűs kezét, amiben egy gyűrű pihen. Platinából van smaragddal. Az oldalán kelta díszek. A cél egyértelmű.

Jonathan szívéről egy hatalmas nagy kődarab esik le, mikor Meredis kicsit érthetetlen, meg mindeféle zavaró tényezőkkel teletűzdelt hangján kiejti az Igen szócskát, sőt. Utána még rá is kontráz egyet. Itt már csak mosolyog az ifjú Milburn, ahogyan azt illik.
- Na akkor drága jövendőbelim, induljunk az apósodhoz, hogy még ma visszadhasd a gyűrűt.- itt csepnnyi komolyság azért érezhető, mindemellett nem sok egyéb más. Jonathan mélységesen örül. feláll a lánykája elől, felé nyújtja zöld kesztyűs kezét, hogy fogja meg és indulhassanak. Amint sétálgatnak kifele, Jon az előtérben még felkap egy kulcsot, aztn kilépnek az ajtón, ahol egy koromfekete limuzin várja már őket, hogy előröpítse az éjszakába.